Kvízgyűjtemény : Pénz-ügyesek
Pénz-ügyesek, az első televíziós pénzügyi vetélkedő. Helyes válasz: a – A hitelező által választott referenciaértékhez viszonyított kamatfelár nem haladhatja meg a 3,5 százalékpontot (350 bázispontot).A kamatperiódus hossza 3, 5, 10 év lehet, vagy a
Azútdíj beszedése és felhasználása - DigiSample
Azútdíj kifizetését állandóan figyeli, és ha lejárt a folyószámlán lévő pénz, akkor azonnal értesíti a vezetőt. A megtett úttal arányosan számláz. Magyarországon 6513 km hosszú szakaszon kell fizetni. A rendszer értesít, ha fizetős helyen haladunk.
Látra szóló betét - Tőzsdefórum
Látra szóló betét. A látra szóló betét a folyószámlán lévő olyan pénz, amelyről az ügyfél bármikor rendelkezhet. A látra szóló betétek után alacsonyabb kamatot fizet a bank, mint a lekötött, határidős betétek után.
a pénz az úr
A római császár bármilyen idegen hatalom is, a forgalomban lévő pénz az ő tulajdona volt. Az Úr Jézus azonban hozzátette, hogy Istennek is meg kell adni, ami Neki jár, amihez joga van: a tiszteletet és az engedelm
Beszélnünk kell róla – Kiszámoló – egy blog a pénzügyekről
b) az előre lerendezés (ajándékozás, adásvétel, öröklési szerződés) szintén nem jó, mert az idős szülék addig érzik valakinek magukat, amíg van a kezükben pénz, vagyon, erről nem mondanak le a legtöbben a haláluk előtt, mert még a saját gyerekükkel s
. december 13- n 16 es
Államkincstártól kaptunk, de nincs már olyan folyószámlán lévő pénz után is kamatbevételt kapunk. Abban az esetben kapunk ilyet, mint amilyen a Magyar Állam Kincstárjegy vásárlás volt. A kamatkiadás viszont sok mindent
A tévében | SZEKSZTÁNS
A folyószámlán pedig 5% is lehet a veszteség. Mondható, hogy nem biztos, hogy ez a takarékoskodás legjobb eszköze. Ha már sikerül félre tenni egy kis pénzt, akkor dolgozzon és szaporodjon. A riportban az egyik család említette, hogy muszáj lenne taka
Privát banki szolgáltatás: akikkel kivételeznek a bankok ...
A folyószámlán lévő, nem lekötött összeg után is kiemelt kamat jár. Alacsonyak a banki tranzakciós költségek. Ingyenes a számlavezetés, a számlakivonat, a számlaletiltás, a limitfigyelés, a rendszeres és az egyedi átutalások, a csoportos beszedési me
Pénzlekötési lehetőség, de hogyan? - ÁSZ Hírportál
A folyószámlán lévő pénzért a bankok ugyanis csak alacsony kamatot számítanak, vagy semmit, viszont azáltal, hogy a megtakarítási számlán lévő pénzt a háztartások a szerződésben megkötött ideig nem használják, a bank magasabb kamatot fog fizetni.
Illeték 2010 | Könyvelő Budapest - Smart Balance
2009. január 1-től az Európai Gazdasági Térség tagállama által kibocsátott értékpapír öröklése illetékmentes. Továbbra sincs illeték a takarékbetét (bankszámlán, folyószámlán lévő pénz), gazdasági társaságokban lévő vagyoni betét (pl. üzletrész) örök