Romániai magyar irodalmi lexikon II.
Galbács Mihály (Arad, 1924. jún. 10.) — tanulmányíró. Szülővárosában kezdte a középiskolát, Nagyváradon a Szent László Főgimnáziumban érettségizett (1942), a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen orosz–magyar szakos tanári képesítést szerzett (1950). I
KutyaTanya
Nagyszerű érzés tudni, hogy az a pénz, amit a hontalan kutya örökbe fogadásáért fizetsz, segít a menhely fenntartási költségeit fedezni és segítség lehet más kutya ellátási költségeinek fedezésére addig, míg el nem jön érte is a szerető gazdi. 2. A m
mek.niif.hu
A felhívás Európa-szerte nagy visszhangra talált, s az Itáliában fel-felcsapó pestisek ellenére százezrek tolongtak Rómába, s velük tódult a pénz is. A befolyt pénzekből V. Miklós pápa csupán a firenzei Medici-bankházba százezer aranyforintot helye
Nagy Zsolt blog» Blog Archive » Higgadtan a tényekről
Ezen túl, kinevelték Bella Marcoék a saját kis utánpótlásukat, éppen aaz ilyen Jolt Naghik személyében, akik ugyan az előző rendszerben nem játszottak koruknál fogva semmilyen szerepeet (éppen ezért őket nem lehet “lekommunistázni”), de gátlástalanul
Élet és Irodalom XLIV évfolyam, 23. szám - es.hu
A nõi munkavállalók jelentõs része nem alkotó munkát végez, hanem pénzt keres. A pénz pedig nem arra kell, hogy azért olyan szolgáltatáshoz juthasson, amellyel megkönynyítheti a házimunkát, lerövidítheti az arra fordítandó idõt. Keresetét a rezsire f
Idézetek - körülmény
A világirodalom tele van emlékezetes nevekkel, bizonyságul, hogy semmilyen körülmények között nem mindegy, hogyan hívnak valakit. Olykor a hősi szerep is fölmagasztosít egy-egy köznapi nevet, én mégis azt hiszem, egy történetnek már eleve része az a
mek.niif.hu
Romantikusötlet, de amennyi pénz szőrén-szálán eltűnt a rendszerváltás óta, és legyünk tárgyilagosak, a rendszerváltás előtt is ebben az országban, abból több pénztárat is fel lehetne tölteni, és talán a nyugdíjasokban sem kellene kelteni igazságtala
Spirit Bliss Twilight fanfiction oldala: március 2011
A történet két külön világban élő ember életét meséli el, akiket nem csak a pénz választ el egymástól, hanem árvaházban megélt gyermekkoruk, s emlékeik egy tragédia átéléséről.Mindketten úgy hiszik, hogy soha többé nem találkoznak már egymással – s e
meditáció « Gazdag nők – lelkiekben, anyagiakban, és ...
S joggal vallja ezt Bella, ahogy azt is, hogy tudatosénekléssel képesek vagyunk megváltoztatni a személyiségünket, az életkörülményeinket, de még magát a világot is. Bőség mantrákkal, új dalokkal meditációs éneklés lesz egy hét múlva Bagdi Bellával j
MIRADOR - Kilátó a világra
Oké, nem állatkertbe, sokkal inkább nevelőintézetbe, mivel kizárólag elárvult vagy fogságból kiszabadított állatokat tartanak, egészen barátságos körülmények között. Nincs sok pénz, ezért a park nem néz ki jól, de a néhány majom, papagáj és ormányos