július | 2017 | Égből kapott mesék
Ha másban nem is, abban teljesen biztos vagyok, hogy mindenkinek megvan a maga Budapest-élménye, az a távoli rokon vagy ismerős, akinél meg szokás szállni, s aki a reggelinél tételesen elmagyaráz mindent, ami az asztalra kerül, hátha nem tudnád, mi m
Szívem világa: december 2010 -
Esik a hó, ólomsörét hullik, az a kócsag el akar indulni, az a szitakötő szállna egyre, ... az emberek örökké rám fognak emlékezni. Elmúlott néhány év, jöttek a favágók. Megnézték az első fát és az egyik ember azt mondta: ... Az első vasárnap alkalmá
Svájc és más: 2010 -
Noha felénk már elolvadt minden hó, sőt, napok óta inkább az eső esik, hirtelen döntés eredményeképpen ma a Titlis-en kötöttünk ki. Valójában már szombaton tudtuk, hogy vasárnap megyünk, ezért a szombat egy része azzal telt, hogy Boginak sífelszerelé
Blikk.hu - Mindigébren!
Így megy az ember 47 év után megint a Holdra A világvége elkezdődött csütörtökön: ijesztő dolog történt Grönlandon Íme, a Szent korona soha nem látott másolata – Ami jobban hasonlít az „eredetihez, mint az „igazi” – Mutatjuk a különbségeket
Ha erre jársz, várlak: április 2013
Másnap a bazár előhozta az Ezeregyéjszaka meséinek emlékét, a forró, cukortól sűrű menta tea, a beduin nők fehér kendője, amit az arab bazáros boszorkányos gyorsasággal a fejemre tekert. Ám a csoda csak az után jött, amikor a Nebo hegyre felértem, el
vhs paradise - Geekz
VHS Paradise: Nagy zűr kis Kínában Gondolom, annak már akkoriban is egyértelműnek kellett (volna) lennie, hogy a '80-as évek+John Carpenter+Kurt Russell kombinációból valami bazijó sül majd ki, mégis voltak sokan, akik A dolog és a Menekülés New York
Két piskóta és köztük a krém: 2007
Két piskóta és köztük a krém
THEY DON'T KNOW ABOUT US..~Barátság vagy szerelem?*.*
Elég nyálasnak tartom az ilyen dolgokat, de hát ha ez nekik jól esik felőlem csak nyugodtan olvadozzanak, csak ne az én jelenlétemben. Én még nem tapasztaltam ezt az állítólag "világ legjobb dolga a szerelem" érzést, de szerintem 20évesen ráérek még
Őszi világa: szeptember 2012 -
A legkedvesebb pillanata az volt, amikor csupán résnyire nyitva a szekrény ajtaját, a dió, a kerti gyümölcsök és a múló idő illatának valami furcsa keveréke járta át a szobát, és ezt a szagot, illatot a végtelenségig beitta, azaz öreg tüdő, és olyank
Hullócsillag | Beszélő
Szeretnék elmenni oda, szednék egy szatyorral, nem tudom, miért, de jó lenne, ha lennének itthon hullócsillagaim. Öngyújtó, kés meg pénz mindig legyen az embernél, és nem árt egy hullócsillag sem, szerintem. Ezért is baromság, amikor azt mondják, hog